Kovács Gergely írása
„Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét
…mindenki a maga terhét hordozza.”
(Galata 6,2 és 5.)
A fenti igében feszülő, látszólagos ellentmondás nagyszerűen leképezi azt a kettősséget, ami mostanában a lelkiállapotunkra jellemző. Ellentmondásos információkat hallunk: „tetőzik, már túl vagyunk a nehezén, még el sem kezdődött igazán, úgyis visszajön ősszel!” A kedvencem, amit többektől hallottam már: „én nem hiszek ebben a vírus-dologban!”
Pál (nem az apostol) megmondta, hogy „maradjunk otthon”, ezt meg is tesszük, fegyelmezzük magunkat, ugyanakkor mint a versenylovak a startboxban, várjuk a rácsok felemelkedését, hogy mehessünk nyaralni, shoppingolni, vagy egyszerűen csak lelkiismeret-furdalás nélkül túl a kertkapun. Már mennénk, de még ott motoszkál bennünk a bizalmatlanság és az aggódás.
Pál (az apostol) zavarba ejtő módon tanít minket a teherhordozásról, és az elsőre ellentmondásos szakasz komoly bátorítást hordoz. Beszél olyan teherről, aminek a cipelésében egymás segítségére lehetünk, sőt ezzel a jézusi szeretet törvényét teljesítjük be. Beszél azonban egy másfajta teherről is, amit mindenkinek magának kell hordoznia. A gyakorlott levélíró, kiváló szónok két mondat alatt elfelejtette volna, miről is írt? Nem, Pál nagyon is tudatosan fogalmaz. Az eredeti görög szövegben két különböző szót használ a két mondatban.
Az első egy nehezebb, súlyosabb teher, amit nem lehet egyedül hordozni, nem tudja egyetlen ember felemelni, és hosszú távon vinni. Erre mondja Pál, hogy „egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét”, vagyis: legyetek közösségben egymással, és segítsetek egymásnak vinni a nem egyszemélyes terheket! Gyerekeinket nem tudjuk egyedül felnevelni, tanítani (ezt most különösen is tapasztaljuk), egy családot emberi erőt meghaladó feladat egy személyben vezetni, összefogni. Egy háztartás minden gondja nem nyomhatja egyetlen ember vállát, mint ahogyan egy gyülekezetben, lelki közösségben sem végezhet minden szolgálatot valaki egyedül. Egy zenekarban egyetlen zenész nem játszhat az összes hangszeren, és a focimeccsen sem lehetsz egy személyben kapus és csatár. Aki már megpróbált becipelni az autótól a lakásig egy kétszemélyes csomagot, dobozt (közben elejtve azt), az tudja, miről beszélek. Az apostol figyelmeztet minket: senki ne legyen egyedül, legyen mindenkinek embere, figyeljünk egymásra, és segítsük egymást az egyedül elhordozhatatlan terhek viselésében, imádságban és konkrét cselekedetekben, betöltve ezzel Krisztus törvényét!
A második kifejezés egyszemélyes teherre utal: „mindenki a maga terhét hordozza.” Ez a teher a mi személyre szabott „batyunk”, amit a mindennapokban hordunk magunkkal. Ez a saját életünk, amit nem élhet más helyettünk, ezek a saját döntéseink, amiket nem háríthatunk másra, ezek a saját hibáink, tévedéseink, rossz döntéseink, tévútjaink, amiket nem spórolhatunk meg. Ezek a bűneink, amiknek a súlya ránk terhelődik, de van kihez mennünk bűnbocsánatért! A csomagban persze ott vannak áldásaink, tálentumaink, lelki ajándékaink, lehetőségeink, örömeink is: ez annyiban „teher”, hogy felelősséggel kell élnünk velük, Isten dicsőségére használva azt, amit kaptunk. Ez a batyu a mi történetünk, személyes, naponkénti kereszthordozásunk. Az út végén pedig szintén nekünk kell majd megállnunk az Úr előtt, számot adva életünkről, és emberileg nem lesz, aki ott, akkor helyettesíteni tudna minket, és megírná helyettünk a „dolgozatot”! De Jézus ott lesz, és az ő áldozatán keresztül a mennyei Atya befogad minket csodálatos országába!
Imádkozom azért, hogy legyen szemünk, szívünk annak felismerésére, mi a személyes terhünk, batyunk, és mi az amiben segítséget kaphatunk másoktól, ill. segítséget adhatunk egymásnak!
Áldott napokat kívánok mindenkinek, és Krisztusra tekintő hitet, akiről így tanúskodik a Szentírás:
„… a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta.”
(Ézsaiás 53,4)

