Félelem
Vincze Alexandra gondolatai
„Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.”
Mt 6,34
Nincs ember, aki ne aggódna, félne ezekben a napokban. Olvastam, hallgattam különböző tanításokat, hogyan zárjuk ki a félelmet otthonunkból. Az a tapasztalatom, hogy akármennyire is igyekszünk távol tartani magunkat a rossz hírektől, pánikolós viselkedéstől, próbáljuk megtagadni a félelem lelkét, kitenni azt a lakásunkból, a félelem visszakúszik még a repedéseken is. A félelem egy érzés, egy jelzés, mely segít önmagam megismerésében, és felkészít arra, hogyan küzdjek meg a fenyegetettséggel. Így ahelyett, hogy folyamatos kemény munkával próbálom távol tartani a félelmet magamtól, erőt gyűjtöttem, és jobbnak láttam szembeszállni vele.
Mik a legnagyobb félelmeim ebben az időszakban?
Félek attól, hogy megbetegszem, elkapom a vírust. És mi fog velem történni akkor? Lehet, hogy egyedül fogok feküdni egy kórházi ágyon, idegenek között, küzdök majd a betegséggel és a gondolataimmal. De hiszem, hogy legelhagyatottabb állapotomban sem leszek teljesen egyedül, mert Jézus ott lesz akkor is velem. („Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” Mt 28,20)
Félek attól, hogy nem tudja majd a szervezetem leküzdeni a kórt, és bele is halhatok a betegségbe. Hitem szerint az életem itt nem ér véget itt a földön, hanem Megválómmal találkozhatom az öröklétben. („Aki hisz énbennem, ha meghal is, él” Jn 11,25)
Félek, hogy szerettem betegszik meg, vagy elveszítek valakit, aki közel áll hozzám. Rettenetesen fájdalmas lenne, ha egy barátom, hozzátartozóm a vírus áldozatává válna, de tudom, hogy a Szentlélek vigasztaló jelenléte körbeölel a gyászban is, és idővel segít majd talpra állnom. („Áldott az Isten, aki megvigasztal minket minden nyomorultságunkban.” 2 Kor 1, 3-4)
Félek, hogy elveszítem az egzisztenciámat, amit évekig, évtizedekig építettem fel sok lemondás árán. És mi lesz akkor? Lehet, hogy újra kell majd kezdenem mindent kemény munkával. De Isten megsegít, ahogy eddig is tette a múltban, erőt az újrakezdéshez, és lesznek mellettem, akikkel együtt építkezhetem. („A ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre” Mt 6,32)
Félek, hogy nem bírom sokáig a karantént, az elzártságot, a magányt, a lemondást. Isten tartalmassá tudja tenni a napjaimat, új feladatokkal lát el. Minden reggel ad ötleteket, indíttatást, hogy mivel töltsem ki az időm, milyen új hobbit, tudást sajátítsak el, kikkel vegyem fel a kapcsolatot. („Megismerteted velem az élet útját, és betöltesz engem örvendezéssel a te orcád előtt.” ApCsel 2,28)
Bátorítalak, hogy te is nyiss kaput a félelem előtt, merj szembenézni az aggodalmaiddal, és láss távolabb az ajtóból, a messzeségbe, hogy meglásd az Úr gondoskodását!
„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem.” Jn 14,1

